Nem mindennapok az Olympiában

Az emlékezés pszichológiája

Az emlékezet éppen olyan tudás, mint bármely másik, akárcsak a többi, a kihasználatlanság révén idővel ez is elkopik. Azonban az sem felejthető, hogy az emlékek még a legértőbb kezek között is cserbenhagyhatják az embert. Az amerikai pszichológus, Daniel Schacter szerint az emlékezetnek 7 fő hibája, vagy ahogyan ő nevezi, bűne van: az elhalványulás, a szórakozottság, a rövidzárlat, a téves attribúció, a szuggesztibilitás, az elfogultság és a makacsság bűne. Az első három bűn a felejtés különböző fajtáit foglalja magába, a következő három a disztorciókra utal, míg utolsó bűn azon emlékekre vonatkozik, amelyektől mindennél jobban szabadulni szeretnénk, azonban képtelenek vagyunk rá.

    Idővel az emlékek tehát nemcsak a feledés homályába merülhetnek, hanem akár új életet is nyerhetnek azáltal, hogy felidézzük őket. A rekollekció során ezek azonban gyakran megváltoznak, módosulnak. A negatív, vagy kényszergondolatokat leszámítva az emberek hajlamosak a szebb dolgokra emlékezni. De ez valóban emlékezet, vagy inkább valami más? Az elmúlt pár évtizedben igencsak népszerű ággá nőtte ki magát a nosztalgiakutatás. A „nosztalgia” kifejezést az 17. század végén alkotta meg Johannes Hofe a görög hazatérés és fájdalom szavak összetételéből. A szó tehát eredetileg a ma honvágynak nevezett jelenséggel volt rokonértelmű kifejezés, ekkor azonban még egyfajta pszichiátriai rendellenességként kezelték. A két kifejezés jelentéstartalma mára már külön vált, azonban néhol még ma is rossz ómennek, tekintik azt, ha valaki túl sokszor réved vissza a múltba. Ez azonban sokkalta több, mint a múlt utáni sóvárgás. Az ember tulajdonképpen kontextusba helyezi megmaradt emlékképeit, és egy történetet alkot belőlük. Az ezt kutató pszichológusok szerint ez a jelenség nemcsak növeli az emberek önbizalmát, de még identitásképző hatása is van, hiszen a nosztalgia a már átélt tapasztalatokat formálja újra, s ennek során a már még többet tapasztalt ember képes át- és újraértékelni a múltat.

    Jan Assmann úgy értelmezi a múltat, mint a puszta emlékek rekonstrukciója, szerinte ugyanis a múlt azáltal keletkezik, hogy az ember viszonyba lép vele. Ezek alapján, ha felvetjük a kérdést, hogy régen valóban jobb volt-e, akkor sajnos nemleges választ kell adnunk. Minden időnek megvannak a maga szépségfoltjai, de a jelenben elszenvedett károk, amelyek még frissen élnek az emberben elhomályosítják azokat, így a múltat gyakorta ítéljük jobbnak. Elizabeth Marsh szerint a múlt újra élése, vagy újra mesélése tehát nem teljesen azonos a visszaemlékezéssel. Maurice Halbwachs szerint, ahol a múltat már nem élik, nem tartják az emlékezetben, ott működésbe lendül a történelem. A történelem sok minden lehet. Egy megfogalmazás szerint az igazi történelem nem más, mint korábbi történetekből leszűrt valódi tényanyag, amely már senkinek nem jelent semmit, nem fűződik sem személyes emlékhez, sem identitáshoz.

    Felmerül a kérdés, hogy akkor az „oral history” valóban history? A válasz igen, persze ha kellő műgonddal kezeljük. Nem szabad ugyanis elfelejtenünk az embereket sem, akik ott voltak, meg- és átélték azokat a bizonyos eseményeket. Habár mint fentebb említettük, bizonyos elméletek szerint a „valódi” történelem tárgyilagos, mondhatni távolságtartó, néha mégis jobb más szemüvegén keresztül megvizsgálni az eseményeket. Hiszen ők voltak ott, s nem mi. Mivel úgy tűnik, hogy az emberek többsége inkább pozitív fényben szereti láttatni a múltat, a negatív dolgok sokszor hajlamosak elvészni. Szerencsére a tömérdek mennyiségű hátrahagyott írott és képi forrásoknak köszönhetően a múlt „szépséghibái” is rekonstruálhatók.

    Mindezekből kiindulva arra a döntésre jutottunk, hogy a Nem mindennapok az Olympiában című háromrészes sorozatban, azon szépségfoltokat emeljük ki a pécsi Olympia történetében, amelyek már-már a feledés homályába vesztek volna hacsak nincs egy szemfüles riporter, vagy egy mindenbe belefáradt vendég, akik megörökítik ezeket a kisebb-nagyobb negatívumokat. Az ezt követő cikkek tehát eltérő szemszögből világítják majd meg az olyan problémákat, amelyekkel a vendégeknek, vendéglátósoknak, vagy a város lakosainak kellett szembenézni. Minden cikk más, és más, egy dolog azonban közös, és az az Olympia…

Felhasznált irodalom

Assmann, J. (2013). A kulturális emlékezet - Írás, emlékezés és politikai identitás a korai           magaskultúrákban. Budapest: Atlantisz.

Marsh, J. E. (2007). Retelling is not the same as recalling: Implications for memory. Current Directions in    Psychological Science, 16(1), 16-20.

Routledge C., Arndt, J., Wildschut, T., Sedikides, C., Hart, C., Juhl, J., Vingerhoets, A. J., & Scholtz,    W. (2011). The past makes the present meaningful: Nostalgia as an existential resource. Journal of Personality and Social Psychology, 101, 638-652.

Schacter, D. L. (1999). The seven sins of memory: Insights from psychology and cognitive       neuroscience. American Psychologist, 54(3), 182-203.

Sedikides, C., Wildschut, T., Arndt, J., & Routledge, C. (2008). Nostalgia: past, present, and future.      Current Directions in Psychological Science, 17, 304-307.