2018. január 25., csütörtök

Előszó



Kedves Látogatók!


Az alábbi blogot a Pécs8 program kezdeményezése, illetve egy a Pécsi Tudományegyetemen megtartott kurzus nyomán hoztuk létre. Célunk, hogy feltárjuk az egykori igen nagy népszerűségnek örvendő Olympia Vendéglátó Kombinát múltját. 

Megannyi előszót olvastunk már, s ezek többsége bővelkedik az olyan frappáns jelmondatokban, mint Historia est magistra vitae, nekünk azonban nem célunk ilyen bölcsességekkel élni, hiszen a történelem mindenki szerint más, s mindenkinek más a történelme. Valaki szerint ez nem más mint egy narratíva, vagyis történetek összessége, mások szerint pedig egy mozaik, amelybe kötelességünk újabb és újabb darabokat illeszteni. Ennek nyomán igyekeztük a legkülönfélébb mozaikokat (képi források, újságcikkek, személyes beszámolók) alapján rekonstruálni az Olympia múltját és hatását a pécsi bányászok életére.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése