2018. január 21., vasárnap

Nem mindennapok az Olympiában II.


Minden út az Olympiába vezet, és bűnnel van kikövezve

A bűn éppúgy, mint a gyom mindenütt felüti a fejét. A gyanútlan szelíd ember persze abba a hitbe ringatja magát, hogy vele semmi rossz sem történhet. A legtöbb bűneset azonban nem szűk sikátorokban, vagy elhagyott utcákban történik, mint a filmekben, hanem éppen ellenkezőleg túlzsúfolt, ricsajos szórakozóhelyeken, ahol megannyi szemtanú néz, azonban egyik sem lát.                                                                                                                                     
       Mint megannyi pécsi vendéglátóhely, az Olympia sem volt ez alól kivétel. Mindenütt akadnak óvatlan bárányok és éhes farkasok, akik a sötétben megbújva az alkalomszülte pillanatra várnak. Voltak bűncselekmények, amelyekhez bár nem az Olympiában történtek, de az itt eltöltött késő esti italozás adta meg a kezdőlöketet, vagy éppen itt került elköltésre a nehezen megszerzet „jutalom” és persze nemegyszer éppen itt vetették ki azt a hálót, amelyet már jóval korábban megszőttek. De most inkább vegyük sorra azokat az eseteket és bűntetteket, amelyhez, ha csak a legkisebb mértékben is, de egy szál az Olympiához fűz:

A bántalmazott nő

Az áldozat(ok): pontos neve ismeretlen       
Az elkövető(k): Bányai István          
Időpont: 1974. augusztus 29. hajnali 4 óra
           
Az eset: A pécsi kalauznő hajnali 4-kor indult munkába. A Xavér templomhoz érve váratlanul elé lépett a sötétből egy férfi. Mielőtt a megrémült lány védekezhetett volna, a támadó befogta a száját és a földre teperte. Erőszakoskodott, megpróbálta lecibálni róla a nadrágot. A lány erősen védekezett, lélegzethez jutva segítségért kiáltott. A sikoltozásra több közeli ház ablaka tárult szélesre. A támadó félve, hogy rajtaveszt, elmenekült és magával vitte a sértett kézitáskáját is.                                          
     A 26 éves támadót fél órán belül elfogták. Már korábban is követett el hasonló bűncselekményt. Súlyos testi sértés, valamint erőszakos nemi közösülés miatt legutóbb 3 év 8 hónapi szabadságvesztésre ítélték. Az elkövető elmondása szerint nem emlékszik a történtekre, mivel a bűncselekmény éjszakáján először a Kazinczy étteremben, majd a „TAVASZ”-ban, végül az Olympia bárban szórakozott.




Halott a síneken
Az áldozat(ok): Vida Tibor   
Az elkövető(k): nincs
Időpont: 1965. augusztus 29. délután 3 óra
Az eset: A vasúti sínen holtan találták egy 24 éves segédmunkásként dolgozó gilvánfai lakost. A hírek szerint az Olympiából ment el és az 1972-es számú Pécs felé haladó tehervonat utolsóelőtti kocsijának kereke alá vetette magát. A tehervonat után következő motorosvonat vette észre a szerencsétlenül járt fiatalembert. Mire a mentők a helyszínre értek, Vida Tibor már meghalt. Az ügyben a rendőrség még folytatja a vizsgálatot. A pontos okok még nem ismertek, az azonban szinte biztos, hogy alkoholos befolyásoltság alatt állt.




A megfélemlített férfi

Az áldozat(ok): Sz. Tibor      
Az elkövető(k): Bánovics Ferenc, Kalányos József
Időpont: 1981. augusztus 26. éjjele
Az eset: Egy nyári átmulatott éjjel Sz. Tibor a pécsi Hullám Étterem bejáratánál taxit akart fogni, hogy hazatérhessen. Itt szólította meg Kalányos József: „Van egy százasod?” A férfi nem mert tagadó választ adni, erre Kalányos közelebb lépett hozzá és a taxira váró férfi ingéből 250 forint értékű bankjegyet emelt ki. „Adj belőle egy százast, mert különben szétverem a pofádat!" — sziszegte, mire a sértett nem tehetett mást, egy százast adott neki. A tettes társa, a korábban már többször elítélt Bánovics Ferenc „összetöröm a szemüvegedet!” felszólítással a maradék 150 forintjától szabadította meg a megfélemlített embert. A vádlottak ezután a Hullám Étterem mellékhelyiségében osztozni kezdtek, s az utánuk menő Sz. Tibort (aki vissza akarta követelni pénzét) újabb fenyegetésekkel zavarták el, majd az Olympia bárban szórakoztak tovább. Innen vitték el őket a rendőrök. Az elsőfokon eljáró bíróság rablás bűntette miatt Bánovics Ferencet 4 évi, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte, Kalányos József büntetése 3 évi és 6 hónapi börtön.





A gondatlan anya és a védtelen gyermek
Az áldozat(ok): pontos neve ismeretlen       
Az elkövető(k): pontos nevük ismeretlen     
Időpont: 1961. augusztusa este fél tizenegy
Az eset: Az Olympia Étteremben szól a zene, táncolnak a párok, fürgén mozognak a pincérek, kitűnően Játszik a zenekar. Minden olyan, mint amilyen egy nyugalmas kisvárosi nép kellemes, békés estéjén lenni szokott. Bejön két asszony egy tízéves fiúcskával, aki nagyon fáradt és álmos. A pincér azonban nem szolgálja ki őket, kéri, vigyék haza a gyereket. Így hát kimennek, kint hagyják, ők pedig visszamennek az étterembe.             


A fél tizenegykor hazafelé tartó férfiak egyike megkérdezi a fiút, hogy kire vár. 
— Anyukámra.                  
— Nem fázol ebben a rövidnadrágban, meztelen lábszárakkal?                 
— De. Fázom.                    
— Hogy hívnak?                   
—  Jancsinak.
— Milyen Jancsinak?           
Azt is megmondja, de mire idáig jutnak a beszélgetésben, nagy sietve ott terem az egyik asszony és borízű hangom alig forgó nyelvvel kikéri magának, hogy azt a kisfiút molesztálják.
—  Menj ki az utcára, ott sétál a Mariska valahol, keresd meg és várjatok még egy kicsit — parancsol rá a gyerekre és visszamegy az étterembe.
Végül nem esett bántódása a gyermeknek, de az egész csak egy röpke pillanaton és a szerencsén múlt.



A gyermekgyilkos élettársa és egy hosszú bűnlajstrom

Az áldozat(ok): M. Jenő, M. Zoltán és még sokan mások   
Az elkövető(k): Orbán Erna  
Időpont: 1974. júniusa – 1974. augusztusa
Az eset: Közveszélyes munkakerülés, üzletszerű kéjelgés, lopás, orgazdaság, közokirat hamisítás és más bűncselekmények elkövetése miatt több esetben volt már büntetve a 22 éves foglalkozás nélküli Orbán Erna. A fiatal nő legutóbbi szabadulása után sem vállalt állandó munkát, lopásokból tartotta fenn magát. Jutott az így szerzett összegekből élettársának, a minap gyermekgyilkosságért halálra ítélt Nyéki Oszkárnak is. 1974 júniusában egyik éjszaka, belopakodott Pécsett egy családi ház udvarába, s az ott lévő ólakból négy nyulat lopott. Az állatokat aztán Nyéki Oszkár lakásán megfőzte „buli-vacsorának”.                              
       Röviddel később élettársával ismerőséhez, M. Jenőhöz látogatott. A nő észrevétlenül elemelt egy DOXA aranyórát, valamint egy eozin vázát. Távozásukkor a tulajdonos felfedezte a lopást, s követelte a holmikat. A lány ekkor visszaadta a vázát, az óra ellopását viszont letagadta. Az arany óracsatot Budapesten eladta, az értékes órát pedig Nyéki Oszkárnál foglalták le. 
       Augusztus 24-én a Béke Sörözőben ismerkedett meg M. Zoltánnal, akinek rosszullétet színlelt, sajnáltatta magát. Elkérte a férfitől lakása kulcsát, hogy „lepihenjen kicsit”.  A lakásban gyorsan felpakolt 4 pulóvert, 6 inget, 15 zsebkendőt, pizsamát, táskarádiót és egyéb holmit, közel ötezer forint értékben. Más alkalommal ismerőse lakásáról karórát lopott, szeptember 27-én pedig köves aranygyűrűt „szerzett” az Olympia bárban.                                                                      


Annak ellenére, hogy a fenti bejegyzések mind más és más bűntettekről adtak tanúbizonyságot, mégis van valami, ami közös: a bűntettek egytől egyik a nyári hónapokban történtek, és az esetek nagyrészében, pontosabban 99%-ában alkoholos befolyásolás alatt álltak az áldozatok. A Dunántúli Napló egyik cikkében Torma László egykori alezredes, a Baranya megyei Rendőr-főkapitányság vagyonvédelmi alosztályának vezetője a népszerűbb szórakozóhelyeken elkövetett előre kitervelt rablásokról tudósított:

„Az átlagos képlet tulajdonképpen pofonegyszerű: az esetek nagy részében egy nő a „tánckérő”, a már kapatos, fizetése birtokában nagymellényű úr bemegy a csőbe, azután ki tudja hogyan, honnan, de megjelenik egy markos férfi is, aki teketória nélkül megszabadítja hiszékeny emberünket a pénzétől, a pásztorórára remélt perceitől is.”
Az elkövető páros női tagja tehát rendszerint behálóz egy az ítélőképességének neméppen birtokában álló urat, majd felajánlja, hogy menjenek a nő lakására, amely persze „érint egy-egy elhagyatottabb dűlőt is…”

A fentebb említett esetek valamiként mind kötődtek az Olympiához, de mint láthattuk, hogy a többi szórakozóhely sem mentes a hasonló esetektől. Akadnak előre eltervelt lopások, és a pillanat hevében elcsent tárgyak, bűntettek, amelyet az Olympiában, vagy annak környékén követtek el tolvajok, akiket a bárban fogtak el, és ötletek, amelyek szintén itt fogantak, s néha akár még végzetes lépésre is sarkallták az embert.


   

Felhasznált Cikkek


Dunántúli Napló: 1961-08-29 / 203. szám (2. old.)
Dunántúli Napló: 1975-02-03 / 33. szám (4. oldal)
Dunántúli Napló: 1965-08-31 / 204. szám (2. old.)
Dunántúli Napló: 1981-01-24 / 23. szám (5. old.)
Dunántúli Napló: 1975-01-19 / 18. szám (2. old.)
Dunántúli Napló: 1981-08-31 / 238. szám (4. old.)


Az illusztrációk elérhetősége megjelenés szerint:


1. Kép: A sikoltó nő. Elérés helye: http://sigaretta-mortale.blogspot.hu/2011/09/trainspotting-review.html. Letöltés ideje: 2018.01.10.
2. Kép: Vasúti sínek perspektíva, a fekete-fehér– stock kép. Elérés helye:  https://hu.depositphotos.com/36669593/stock-photo-train-rails-perspective-black-and.html. Letöltés ideje: 2018.01.10.
3. Kép: Scared man looking anxiously into camera. Elérés helye:  https://www.stocksy.com/3966/scared-man-looking-anxiously-into-camera. Letöltés ideje: 2018.01.10.
4. Kép: Kids-white-photography. Elérés helye:        https://i.pinimg.com/736x/9c/08/27/9c0827f59decccf43782a67fa11bc4cb--photography-kids-white-photography.jpg. Letöltés ideje: 2018.01.10.
4. Kép: Close up of wedding rings on floor. Elérés helye: https://www.pexels.com/photo/close-up-of-wedding-rings-on-floor-17834/. Letöltés ideje: 2018.01.10.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése