Nem mindennapok az Olympiában I.

Csak a testemen át!  – Bicskei József története

A szolgáltatóiparban dolgozóknak nap, mint nap számtalan kihívással kell szembenézniük kezdve azoktól a vendékektől, akik sokallják valaminek az árát egészen azokik, akik értetlenségükből kifolyólag a felettestől szeretnék ugyanazt hallani. Végül sokszor odáig fajul a helyzet, hogy a pénztáros, az eladó, vagy a pincér „könnyes szemmel” int búcsút a vásárlónak, vagy vendégnek, aki az imént jelentette be, hogy többet ide biztosan be nem teszi a lábát.            

       Persze ennek a fordítottja is igaz, vannak ugyanis vendégek, akik képtelenek megérteni a „záróra” szó lényegét, vagy kulturált keretek között mulatni az időt. Az ilyen kirívó esetek miatt sok helyen alkalmaznak úgynevezett kidobókat, akik a nyugalom, illetve a többi vendég biztonsága érdekében kitessékelik a rendbontókat. Bicskei József az Olympia egykori dolgozója, is ezt a feladatkört látta el, habár az igazolványán lévő felirathoz híven portásként aposztrofálta magát. Egy vele készített interjúból megtudtuk, hogy ritkák a nagyobb rendbontások, de „kisebb-nagyobb összezörrenések előfordulnak, néha egy-két pofon is elcsattan, ezt elkerülni nem lehet”. [1] Persze nemcsak olyanok akadtak, akiket leheltelen volt kitessékelni, hanem olyanok is érkeztek, akik nem voltak tisztában a „zártkörű rendezvény” fogalmával, s így mindenáron megkísérelték a bejutást. Bicskei József arra a kérdésre felelve, hogy „női vendéggel is kellett-e már kesztyűs kézzel bánnia a következő választ adta:

 „nem, de egyszer hajszálon múlott. Zártkörű rendezvény volt és egy szőke kis hölgy nem értette meg, hogy nem jöhet be és belém rúgott egyet. […] Becsuktam az ajtót és leporoltam a nadrágomat. Van itt sok olyan női vendég, aki eligazításra szorul. Ha szükséges, kikísérjük vagy kitiltjuk egy hétre az Olympiából”.[2]

Persze egy ilyen feladathoz hatalmas türelem szükségeltetik, hiszen nem lehet kitessékelni minden bormámoros rendbontót, aki kicsit hangosabb vagy ingerültebb társainál. Habár az Olympia egykori „portása” évekig cselgáncsozott, sosem élt vissza ezzel, sőt sokszor még azokra sem emelt kezet, akik megajándékozták egy kisebb ütéssel, mert „mindig csak az utolsó pillanatban szabad ütni, de akkor sem nagyot”.[3]

Ugyanis a legtöbb embert az alkohol változtatja pohárrepesztő énekessé, gumilábú táncossá vagy akár rendíthetetlen harcossá. Bicskei elmondása szerint másnapra, mire elmúlt az alkohol személyiségtorzító hatása, „volt olyan, hogy bejött az illető másnap és elnézést kért, amiért előző este hülyén viselkedett”. [4]

Ebből a rövidre szabott cikkből persze nem derült ki semmilyen konkrét eset, de egy korábbi interjú során, amelyet egy volt törzsvendéggel készítettünk, megtudtuk, hogy a vendégek közötti nagyobb összetűzésekre vagy kint, vagy a személyzet mindig figyelő tekintetén kívül eső eldugott férfi mosdóban került sor. A rendbontások sora ezzel persze még korántsem ért véget, hiszen nem egy olyan bűntettről tudunk, amelyhez az Olympiának csak közvetve volt köze, mivel vagy egy késő esti italozás terelt valakit a törvénytelen útra, vagy éppen a törvénytelen út végállomása volt az Olympia, ahol egy-egy elkövető elkölthette nehezen megszerzett „fizetségét”, de erről majd egy következő cikk ad tanúbizonyságot.

---

[1] Dunántúli Napló: 1981-08-22 / 229. szám (6. old.).

[2] Uo.

[3] Uo.

[4] Uo.