2017. május 21., vasárnap

1970

Az Olympia szolgáltatói egységgel kapcsolatos cikkek a Dunántúli Napló 1960-1975 között megjelent számaiból

Források 1970-ből



1970-02-05 / 31. szám (5. old.)
Húszéves a tanácsi kereskedelem   
A Megyei Tanácson rendezett fogadáson dr. Nagy József, a Megyei Pártbizottság titkára Cseh Gyulánéval, az Olympia üzletvezetőjével és Bánki Endrével, a MERUKER főelőadójával beszélget.

1970-02-11 / 36. szám (4. old.)
 A Magyar Autóklub február 13-án, pénteken 18 órakor klubnapot tart az Olympia presszóban.   Előadó: Czollner Zsigmond, a MERKÚR főmérnöke.[1]

1970-03-04 / 53. szám (4. old.)
—  A Széchenyi Gimnázium és Szakközépiskola 1970. március 7- én este 7 órakor az Olympia összes termeiben tartja szalagavató iskolabálját. Belépőjegyek korlátozott számban a helyszínen kaphatók.

1970-03-07 / 56. szám (10. old.)
A kézilabda DNK-mérkőzések ünnepélyes díjkiosztását a hagyományoknak megfelelően a pécsi kézilabdázók Meteor-bálján tartották pénteken este az Olympia étteremben. 
—  Képen: a kézilabda DNK-győztes, a Pécsi Bányász csapatkapitánya, dr. Czakóné átveszi ft szerkesztőség tiszteletdíját Hegyi Istvántól, a Dunántúli Napló Sport rovat-vezetőjétől.









1970-03-10 / 58. szám (4. old.)
Halálozás
A B. m.  Vendéglátó Vállalat Olympia étterem dolgozói mély megrendüléssel tudatják, hogy szeretett kollégájuk, TÍMÁR MIHÁLY tragikus hirtelenséggel Kalocsán elhunyt. Szeretett halottunk temetése március 11-én 12 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük.
 Olympia étterem dolgozói.

1970-03-11 / 59. szám (4. old.)
 A Magyar Autóklub pécsi szervezete március 13-án, pénteken 18 órakor klubnapot tart az Olympia presszóban.  A SHELL- szerviz működéséről tájékoztatás ad Schler János, az állomás vezetője.[2]

1970-04-04 / 79. szám (5. old.)
Szocialista kereskedelem     
„A vendéglátóipar fejlődését pedig azok az országosan is ismert objektumok jelzik, mint pl. az Olympia étterem, Fenyves-szálló, a harkányi szállodák, campingek  stb.”

1970-04-09 / 82. szám (4. old.) 
A Magyar Autóklub április ló-ón, pénteken 10 órakor klubnapot tart az Olympia presszóban. —  1. Mecsek Rallye előkészítése; 2. Barangolás Itáliában (dr. Antos Árpád diafilmes előadása).[3] 

1970-05-13 / 110. szám (5. old.)
Szakmai vizsgák az Olympiában   
A vendégek kiszolgálásán túl, igen fontos feladata van az Olympia étteremnek, a vendéglátóipari szakmunkás- képzés. Tíz évvel ezelőtti megnyitása óta innen került ki a pécsi szakácsok és pincérek zöme, s legalább évente egyszer — a szintvizsgák idején — megfordul itt minden fiatal, aki a vendéglátó szakmát választotta élethivatásul és mesterségét a Nádorban, a Mecsekvidéki Üzemi Vendéglátó Vállalatnál, az Utasellátónál, a fogyasztási szövetkezeteknél, vagy akár a B. m. Vendéglátó Vállalat vidéki üzemeiben tanulja.            
Hétfőtől az Olympiában működő közel ötven tanulón kívül I—II. és III. éves vendégtanulók népesítik be a konyhát, a presszót és az éttermet, hogy tanáraiknak és szakoktatóiknak számot adjanak az elmúlt tanévben szerzett tudásukról.  A vizsgák első napján a Nádor, a MÜV, a B. m. Vendéglátó Vállalat, az ÁFÉSZ-ek és az Utasellátó tizennégy 11. éves szakácstanulója és 37 felszolgálója vizsgázott, kedden újabb 13 II. éves szakácsra és 31 I. éves pincérre került sor. Ma, szerdán 35 II. éves vendéglátó eladó vizsgázik, majd az elsőévesek zárják a sort, ők – összesen 36-an – 14-én kerülnek a vizsgabizottság elé.

1970-06-03 / 128. szám (7. old.)





1970-06-30 / 151. szám (1. old.)
Közérdekűbb ügyeket tárgyaljon a tanácsülés!   
[…] csökkent a vendéglátás színvonala a Nádor illetve Olympia Étteremben és még több más helyen.

1970-07-02 / 153. szám (9. old.)




1970-10-10 / 238. szám (4. old.)



1970-10-13 / 240. szám (4. old.)
Felhívjuk a fiatalok figyelmét az Olympia bárhelyiségében működő ifjúsági szórakozóhelyre. A zenét a TINÓDI-EGYÜTTES szolgáltatja. Nyitva szombat és vasárnap 26 órától 20.30 óráig. Mindennapi nyitva tartás érdekében kérjük új zenekarok jelentkezését az említett napokon az Olympia bárhelyiségében. Klubvezetőség

1970-12-25 / 302. szám (14. old.)



OLYMPIA ÉTTEREM, PÉCS            
Tűzdelt őzfilé Cumberland mártással.           
— Az őzcombot szalonna csíkokkal és füstölt marhanyelvvel megtűzdelve felszeletelem, majd sóval, feketeborssal és áfonyával ízesítem.  Ezután kevés zsíron és kis lángon natúr megsütöm az egészet. Amikor kész, akkor a zsírjából pecsenyelevet készítek úgy, hogy egy kis lisztet adok hozzá és ezt egy kis vízzel elpárolom.         
— Petrezselymes párolt rizskörettel adatom fel, és Cumberland mártást tálalok hozzá. Ez úgy készül, hogy a pikáns, vörösboros mártásra ribizlizselét, majd szeletekre vágott narancsot és citromot  teszek és az egészet megpárolom.            
— Egyetlen bor stimmel hozzá: a Villányi Állami Gazdaság pincészetének Cabernet-Franc vörösbora, akár az idei szüretből, akár az 1969- es évjáratból.          
Egészségükre kívánja:            
TAKÁCS ZOLTÁN konyhafőnök






[1] Újra megjelent: 1970-02-12 / 37. szám (7. old.); 1970-02-13 / 38. szám (4. Old.).
[2] Újra megjelent: 1970-03-12 / 60. szám (4. old.); 1970-03-13 / 61. szám (4. old.).
[3] Újra megjelent: 1970-04-10 / 83. szám (7. old.).

2017. május 7., vasárnap

1969

Az Olympia szolgáltatói egységgel kapcsolatos cikkek a Dunántúli Napló 1960-1975 között megjelent számaiból

Források 1969-ből



1969-01-29 / 23. szám (5. old.) 




1969-01-30 / 24. szám (4. old.)
— MEGYEI BÁL AZ OLIMPIÁBAN.   
A Közalkalmazottak Szakszervezete Baranya megyei Bizottsága február 8-án rendezi megyei bálját az Olympia összes helyiségében. A különböző igényekre figyelemmel a vendégek szórakozását nem csak az étterem és a bár tánczenekarai, hanem egy harmadik terem megnyitásával népi zenekar is biztosítja.  — Nyitótánc este nyolc órakor. — Megjelenés kizárólag meghívóval, melyeket a foglalt asztalhelyekkel együtt részben az alapszervezeteken keresztül, részben egyénileg is biztosítja a rendezőség a jelentkezők részére. A bál eseményeiből előzetesként csak annyit, hogy az éjfél utáni táncversenyben való eredményes részvétel megéri az otthoni előgyakorlatot.

1969-02-14 / 37. szám (4. old.)





1969-10-19 / 243. szám (9. old.)




1969-10-21 / 244. szám (4. old.)      

AUTÓSOK SZÜRETI BÁLJA
október 25-én, szombaton este az Olympia étteremben. – Nonstop zeneműsor, tánczene, cigányzene. – Asztalfoglalás a klubírodában: Pécs, Teréz o.15. Telefon: 50-30.[1]

1969-11-05 / 257. szám (8. old.)
Vendéglátó napok   
Dolgozó nők és a vendéglátóipar címmel ankét az Olympia étteremben. A résztvevők őszinte véleményt mondhatnak az étkeztetési szolgáltatás színvonaláról. A találkozón mindenki megízlelheti a vállalat üzemében készült „házi” hurkát, kolbászt és disznósajtot. Az ankét délután 4 órakor kezdődik.
Lakodalmas vacsoraverseny este 8 órától a Tourist étteremben. Magyar nóták, cigánydalok, Varga Ilona és Bizó József felléptével. Az est folyamán három kérdés hangzik el, a helyes választ adók ajándékot kapnak. Sörparádé este 8 órai kezdettel a Sopianae sörözőben, rendkívüli sörválasztékkal. A vendégek régi magyar ételek között válogathatnak. A sörbarátok számára vidám sörivóversenyt rendeznek.

1969-11-06 / 258. szám (10. old.)
Vendéglátó napok   
Szüreti disznótoros vacsora a Dózsa Klub Sörház utcai vendéglőjében, este nyolc órai kezdettel. Ételparádé az Olympia étteremben este nyolc órától, „Egy jó falatért nem lehet sajnálni az utat” jeligével.  Az ételparádé egyben a vállalat legjobb szakácsainak seregszemléje lesz.  — Zsűri: a közönség.  A vendéglátó napok népdal- és táncdalvetélkedőinek győztesei, valamint Varga Ilona és Bízó József adnak műsort.

1969-11-07 / 259. szám (10. old.)
Vendéglátó napok
PÉNTEK:
Halászvacsora este hét órakor a Halásztanya vendéglőben halászlével, különleges halételekkel, amelyekhez tájjellegű borokat szolgálnak fel.          
Eredményhirdetés, a Baranyai Vendéglátó Napok rendezvény-sorozat értékelése, jutalomosztás 17 órakor az Olympia eszpresszóban.           
Olympia-bál ’69 este nyolc órától az Olympia vendéglátó kombinátban. Éjfélkor megválasztják az Olympia-bál szépét.           







[1] [1]  Újra megjelent: 1969-10-22 / 245. Szám. 4. old.;1969-10-23 / 246. Szám. 4. old.; 1969-10-24 / 247. szám 4. old.

2017. április 23., vasárnap

1968

Az Olympia szolgáltatói egységgel kapcsolatos cikkek a Dunántúli Napló 1960-1975 között megjelent számaiból

Források 1968-ból



1968-02-20 / 42. szám (6. old.)




1968-03-10 / 59. szám (9. old.)
Mecsek Rallye          
Az eredményhirdetésre és díjkiosztásra március 17-én, vasárnap este 6 órakor kerül sor Pécsett, az Olympia étteremben.

1968-07-25 / 173. szám (5. old.)
A Koronától a Fehér farkasig       
A szocialista vendéglátóiparnak is megvannak a maga nevezetességei. Az idegenforgalmi látványosságnak is beillő Olympia étterem és bár esetenként reprezentatív fogadások és speciális nagybálok színhelyévé válik.

1968-07-27 / 175. szám (3. old.)
Miért nincsenek műsorok a szórakozóhelyeken?
Bár a tavalyihoz képest csökkent a vendéglátóipar forgalma, a szerkesztőséghez érkezett kérdések tömege mégis azt tanúsítja, hogy sokakat foglalkoztatnak a vendéglátással kapcsolatos nehézségek. Olvasóink ezúttal a legilletékesebbektől kapnak választ.  
Demjén Anikó debreceni tanárnő: Diák csoporttal jártam Pécsett. Sajnos, a tejbisztrón kívül nem találtunk olcsó étkezőhelyet, ez viszont túlságosan szűknek bizonyult. Tudomásom szerint három bisztrója van Pécsnek, mindhárom kicsi. Mit tesznek újabb bisztrók nyitása, a meglévők bővítése érdekében?

A Megyei Tanács kereskedelmi osztályának válasza:           
— A déli városrészben 3000 adagos önkiszolgáló étterem épül majd, amely nagymértékben csökkenti étkeztetési gondjainkat.  A Széchenyi tér környékén is szükség volna nagyobb áteresztő képességű bisztró létesítésére. A közigazgatási és hivatali centrum áttelepülésével előreláthatólag felszabadulnak olyan helyiségek (pl. Beruházási Bank), amelyek ezt a célt szolgálhatnák. Lényegében Pécs m. j. város fejlesztési koncepcióján múlik, hogy a bisztró-létesítés kívánságának helyt adnak-e. A tejbisztró bővítésére is volna lehetőség, de csak a szomszédos könyvesbolt teljes kártalanítása mellett. Ez azonban túl nagy megterhelést jelentene a vendéglátó vállalat számára.    
Ambrus Zoltánné, Csepel, Csillag-telepi lakos: Pécsi tartózkodásom idején kissé lehangolónak találtam az étlapokat. Hiába kerestem tájjellegű ételeket vagy pl. vadhúsból, szárnyasokból készült különlegességeket.
Katona József igazgatótól kértünk választ:    
— Üzleteink zömében készítenek tájjellegű ételeket, ételkülönlegességeket. A Dózsa klubban rendszeresen kapható körömpörköltnek, pacalpörköltnek például messze híre van. Több egységünkben főzik a halpörköltet, a különleges hideg gyümölcsleveseket. A vad-ételek étlapon tartásának komoly akadályai vannak. Ilyen a vadhús beszerzésének korlátozott lehetősége. Az elmúlt hetekben vásároltunk néhány lőtt vadat, de az egészségügyi előírások miatt nagyobb részüket el kellett dobni. Amikor a vadhús étlapra került, kiderült, hogy a vendégeknek csak kis hányada kereste. Az Olimpia étteremben, Pécsett, a Baranyában, Harkányban, a Mecsek étteremben Komlón mindig főznek különlegességeket.
Dr. Pajor Géza főorvos, Szombathelyről küldött levelet: A Pannónia bár vendéget túlságosan zavarják a szálló és a környék lakóinak nyugalmát.  — A főorvos panaszát alátámasztják az Uránvárosból és más éjszakáig nyitvatartó szórakozóhelyek környékéről érkezett bejelentések.            
—  A csendrendeletet leggyakrabban a város központjában és az Olimpia környékén sértik meg a szórakozóhelyekről távozó emberek. Épp ezért ezeken a területeken fokozott ellenőrzéseket végeznek a rendőrök.  1968-ban a Széchenyi tér és a Kossuth Lajos utca környékén, valamint Újmecsekalján több, mint félszáz szabálysértési feljelentést tettek és több, mint ezer figyelmeztetést alkalmaztak. Azért lényegesen több figyelmeztetést, mert az elkövetők többsége jószándékú, becsületes ember. A csendrendelet megszegése szabálysértésnek számít és 500 forintig terjedő bírsággal sújtható. 1968 október 1-től az új szabálysértési kódex szerint a bírság 3000 forintig terjedhet, ennek megfelelően várható, hogy a visszatartó erő is lényegesen nő.      
Szokola Gáborné pécsi olvasónk arról érdeklődik, mikor adják vissza vendéglátás céljaira a korábban működő Kávéházak, éttermek, pl. a megyei tanács épületében lévő volt Royal helyiségeit?
Jakabos Zoltánné kereskedelmi osztályvezető válasza:        
— Aligha van kilátás arra, hogy a korábban vendéglátás céljaira használt helyiségeket visszakapja a szakma. Ezek a helyiségek többnyire társadalmi, kulturális célokat szolgálnak, de a más vállalatok által használt helyiségek visszaszerzése is csak kártalanítással volna megoldható. Emellett az egészségügyi, szociális és munkavédelmi követelmények is annyira megnőttek, hogy a korábbi kávéházakból, éttermekből nagy alapterületű, korszerű egység ma már aligha alakítható ki. A régi házakban végrehajtott felújítások igen költségesek, ezért inkább új létesítmények megvalósítására törekszünk. Miklós Ottó pécsi lakos a vendéglátó egységekben adható műsorokat hiányolja. Táncosnők, énekesek, pantomin művész, esetleg bűvész foglalkoztatására gondol, és a Vendéglátó Vállalat tervei felől érdeklődik.     

A vállalat Igazgatójának véleménye:
— Pécsett csak a Pannónia bárban van éjszakai műsor. Mi a belvárosban nem rendelkezünk éjszakai műsor rendezésére alkalmas helyiséggel, ezért azzal a gondolattal foglalkozunk, hogy az Olympia presszó nyitvatartását hajnali 4 óráig meghosszabbítjuk és ott bárműsort adunk. A műsor szolgáltatásának komoly akadálya, hogy a művészek igen magas gázsit kérnek. Ezen túl napi szállodai és étkeztetési igényük olyan nagy költséget jelent, hogy azt egy-egy vendéglátó egység viszonylag gyenge forgalma nem bírja el. Nyáron befolyásolja a műsorszolgáltatást az a tény is, hogy az Olympiához túl közel vannak a lakóházak és a lakók egyrészt a zaj, másrészt a hangos zene miatt joggal panaszkodnak.           
Végül Kisander Tibor kérdésére, hogy miért nem árusítanak Pécsett és Harkányban Coca-colát és miért nem állítanak fel szörpadagoló automatákat, a megyei tanács kereskedelmi osztálya válaszol.
—  A Coca-colát Magyarországon az Országos Likőripari Vállalat gyártja és hozza forgalomba külkereskedelmi megállapodás alapján. A gyártás és értékesítés felett ellenőrzést gyakorol a külföldi cég osztrák kirendeltsége. A minőség védelme, illetve a védjegy minőségi tartalmának biztosítása érdekében nincs lehetőség a gyártás decentralizálására. Emellett csak ott engedik a Coca-colát árusítani, ahol ennek technikai feltételei is biztosítottak.            
A szörpadagoló automaták felállításának elsősorban devizával kapcsolatos akadályai vannak. A belkereskedelmi minisztérium csak külföldön vásárolhat automatákat. Ezeket a fővárosban és a Balaton környékén helyezik el. Ha e területek igénye kielégített lesz, esetleg sor kerülhet rá, hogy a vidéki városokban — Pécsett is — automaták segítségével értékesítsenek szörpöt és egyéb áruból nem kifizetődő egy-egy automata felállítása, mert beállításához és üzemben tartásához külön szakember alkalmazása szükséges. A kérdéshez tartozik még, hogy nálunk ma még megoldatlan az automaták üzemeltetéséhez szükséges szárazjég szállítása.
Harsányi Márta
1968-08-29 202. szám (3. old.)
Ezüstserleget nyert az Állami Biztosító Baranya megyei Igazgatósága
A biztosítási tevékenység legszebb, országos munkasikerét ünnepelték tegnap este az Olympia étteremben tartott ünnepélyes munkaértekezletükön az Állami Biztosító Baranya megyei Igazgatóságának dolgozói, amelyen részt vett dr. Nagy József, a Megyei Pártbizottság titkára is. A gazdaságirányítási rendszer reformja óta eltelt időszakban a megyék igazgatóságai közül ugyanis a baranyai működött legeredményesebben. […]



2017. április 16., vasárnap

1975

Az Olympia szolgáltatói egységgel kapcsolatos cikkek a Dunántúli Napló 1960-1975 között megjelent számaiból

Források 1975-ből



1975-01-17 / 16. szám (4. old.)
MA ESTE fél 9 órai kezdettel az Olympia étteremben NEVESS VELŐNK műsoros est.     

1975-01-19 / 18. szám (2. old.)
A gyermekgyilkos élettársa volt         
Közveszélyes munkakerülés, üzletszerű kéjelgés, lopás, orgazdaság, közokirat hamisítás és más bűncselekmények elkövetése miatt több esetben volt már büntetve Orbán Erna 22 éves foglalkozásnélküli. A fiatal nő legutóbbi szabadulása után sem vállalt állandó munkát, lopásokból tartotta fenn magát. Jutott az így szerzett összegekből élettársának, a minap gyermekgyilkosságért halálra ítélt Nyéki Oszkárnak is. Erna „jószívű" lány volt, esetenként nemcsak élettársát, de a fiatalember barátait is megvendégelte, 1974 júniusában egyik éjszaka, belopakodott Pécsett egy családi ház udvarába, s az ott lévő ólakból négy nyulat lopott. Az állatokat aztán Nyéki Oszkár lakásán megfőzte „buli-vacsorának”. Röviddel később élettársával látogatott el ismerőséhez, M. Jenőhöz. Miközben Nyéki a házigazdával beszélgetett, Orbán Erna észrevétlenül elemelt egy DOXA aranyórát, valamint egy eozin vázát. Távozásukkor a tulajdonos felfedezte a lopást, s követelte a holmikat. A lány ekkor visszaadta a vázát, az óra ellopását viszont letagadta. Az arany óracsatot Budapesten eladta, az értékes órát pedig Nyéki Oszkárnál foglalták le később bűnjelként. A rovott múltú tolvajnő mindig feltalálta magát, a kilátástalannak tűnő helyzetekben is gyorsan szerzett értékesíthető holmit, készpénzt. Augusztus 24-én a Béke Sörözőben ismerkedett meg M. Zoltánnal, akinek rosszullétet színlelt, sajnáltatta magát. Elkérte a férfitől lakása kulcsát, hogy „lepihenjen kicsit”.  A lakásban gyorsan felpakolt 4 pulóvert, 6 inget, 15 zsebkendőt, pizsamát, táskarádiót és egyéb holmit, közel ötezer forint értékben. Más alkalommal ismerőse lakásáról karórát lopott, szeptember 27-én pedig köves aranygyűrűt „szerzett” az Olympia bárban.          
A Pécsi Járásbíróság tárgyalta a többszörösen visszaeső bűnöző ügyét és 3 évi, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Nem jogerős az ítélet.       

1975-02-01 / 31. szám (13. old.)
Február 13-án, – csütörtökön – este, hagyományos CIGÁNYBÁL az Olympia és a mohácsi Béke étteremben. Asztalfoglalás ötödikétől az üzletvezetőknél.

1975-02-03 / 33. szám (4. oldal)
Fél órán belül elfogták        
Megtámadott egy fiatal nőt

Hajnali 4-kor indult munkába 1974. augusztus 29-én egy fiatal pécsi kalauznő. A Xavér templomhoz érve, váratlanul elé lépett a sötétből egy férfi. Mielőtt a megrémült lány védekezhetett volna, a támadó befogta a száját és a földre teperte. Erőszakoskodott, megpróbálta lecibálni róla a nadrágot. A lány erősen védekezett, lélegzethez jutva segítségért kiáltott. A sikoltozásra „megmozdult” az egyébként kihalt környék, több ablak kinyílt a közeli házakban. A támadó, félve, hogy rajtaveszt, elmenekült. Magával vitte a sértett kézitáskáját is.    
A támadó, Bányai István, 26 éves, Pécs, Szőlő utca 26. szám alatti lakos már korábban is követett el hasonló cselekményt. Súlyos testi sértés, valamint erőszakos nemi közösülés miatt legutóbb 3 év 8 hónapi szabadságvesztésre ítélték. Akkor egy kislányt „cipelt be” az erdőbe a Mecseken. Az augusztusi bűncselekmény éjszakáján a Kazinczy étteremben, a „TAVASZ”-ban, majd az Olympia bárban szórakozott, s ittasságára hivatkozva állítja: nem emlékszik a történtekre.
Az ügyészség visszaesőként elkövetett erőszakos nemi közösülés bűntettének kísérletével és rablás bűntettével vádolja Bányai Istvánt, aki rövidesen a Pécsi Járásbíróság előtt felel tettéért.

1975-02-05 / 35. szám (4. old.)
A mai nappal kezdődik az asztalfoglalás a f. hó 13-i CIGÁNYBÁL-ra Pécsen, az Olympia és Mohácson a Béke étteremben.

1975-02-13 / 43. szám (7. old.)



1975-02-16 / 46. szám (13. old.)
Mától  NEGRELLI RIA táncosnő lép fel az Olympia eszpresszó bármüsorában.     


1975-02-20 / 50. szám (7. old.)
AZ OLYMPIA étterem takarítónőket alkalmaz.  Bérezés a kollektív szerződés szerint.  Jelentkezés az üzletigazgatónál.

1975-02-21 / 51. szám (8. old.)
KÉZILABDA. A hétvégén a PVSK- tornacsarnok elfoglaltsága miatt nem játszanak a kézilabdázók mérkőzéseket a Dunántúli Napló Kupáért. A jövő hét végén teljes fordulót bonyolítanak le. A kupamérkőzések ünnepélyes díjkiosztását a hagyományokhoz híven március 7-én, pénteken az Olympia étteremben, a PEAC kézilabdázók bálján tartják.

1975-02-23 / 53. szám (7. old.)
Olympia eszpresszó: „Búcsú a farsangtól” 2 részes bárműsor. Nyitva: 22-04 óráig.

1975-02-25 / 55. szám (4. Old.)
Már  csak  három  napig        
szerepel   a   RIKKER  TRIÓ  az Olympia  bárműsorában.   

1975-02-27 / 57. szám (4. Old.)
A pécsi közönségtől 2 nap múlva búcsúzik a RIKKER TRIÓ, március 1-től pedig RONDINI (USA) bűvész szerepel az Olympia bárműsorában.

1975-03-04 / 62. szám (4. oldal)
Olympia eszpresszó: Rondini (USA) bűvész magyarországi búcsúműsora.  Nyitva 22-04 óráig. [1]

1975-04-09 / 96. szám (2. old.)
Elutaztak a testvérvárosok együttesei        
Tegnap, április 8-án utazott el Pécsről az Ivovi Ukrán Ifjúság Táncegyüttes és a szliveni bolgár ének- és táncegyüttes. Elutazásuk előtt, hétfőn este Pécsett, az Olympia étteremben búcsúztatták el a vendégeket. A búcsúvacsorán megjelentek Bocz József, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának titkára, Petőházi Szilveszter, a Pécs városi Pártbizottság titkára, Papp Imre, Pécs megyei Város Tanácsának általános elnökhelyettese, valamint a Baranya megyei és a Pécs városi Tanács művelődésügyi osztályának képviselői.      


1975-04-10 / 97. szám (4. old.)
Pécsi siker született a vendéglátóipari országos szakmai verseny területi döntőjén. A harkányi Napsugár Szálló termeiben megrendezett melegkonyhai verseny első helyezettje – a tegnapra virradó éjszaka megszületett eredmények alapján – a pécsi Olympia Étterem csapata lett.         

1975-04-13 / 100. szám (7. old.)



1975-04-18 / 105. szám (7. old.)




1975-04-29 / 116. szám (4. old.)
Jól sikerült a vendégvárás  
Azok ünnepeltek tegnap Pécsett, az Olympia Étteremben, akik a legtöbbet tették a „Vendégvárás a Mecsek alján” rendezvénysorozat sikeréért. Szakácsok, cukrászok, bolti eladók és dekoratőrök, a szakmai versenyek főszereplői, valamint az állami és a szövetkezeti vendéglátás és kiskereskedelem képviselői vettek részt az értékelő záróünnepségen.        
A hazánk felszabadulása 30. évfordulója jegyében megrendezett szemlén ezúttal nemcsak a vendéglátóipar, a kiskereskedelem is bemutatta felkészültségét. Április 1-19. között 63 rendezvényre került sor, beleértve a szakmai versenyeket, árubemutatókat. stb. Sok segítséget adott a szervező bizottságnak a Magyar Szakács és Cukrász Szövetség, a Vendéglátóipari Főiskola, a MÜÁRT, KER- IPAR, valamint megyénk nagykereskedelmi vállalatai, gazdaságai.
Jakabos Zoltánná, a Baranya megyei Tanács kereskedelmi osztályának vezetője mondott köszönetét a rendezvénysorozatban közreműködőknek, hangsúlyozva a legnagyobb elismerést: valamennyi eseményt nagy közönségsiker kísérte. Igényesség és lelkesedés tükröződött a vendéglátó országos szakmai verseny területi döntőin, az „Aranytányér”ért folyó küzdelemben, a terítési és más szakmai bemutatókon is.    
A tegnapi záróünnepségen okleveleket, a „Vendégvárás a Mecsek alján” emlékplakettet, valamint jutalomként 50 ezer forintértékben vásárlási utalványt nyújtottak át a rendezvénysorozat legjobbjainak.

1975-05-05 / 121. szám (1. old.)
Műmárványból készült tánctér      
Kinyitottak a kerthelyiségek          

Új, vagy, felújított kerthelyiségek nyomában indultunk útnak Pécsett, s néhány közkedvelt kirándulóhelyen. Vadonatújnak mondható az Olympia étterem presszó felöli kerthelyisége, ahol Pepsi colás ernyők, színes kerti bútorok várják a környék lakóit. Hasonlóan felfrissített terasszal alakítják ki a Kolumbia presszó előtti kis teret, persze itt jócskán gátolták a munkákat az István téren elhúzódó építkezések.             
Műmárványból készült tánctér és higanygőzlámpás világítás fogadja esténként a tettyei sörkert vendégeit, mely remélhetően a fiatalok kedvelt szórakozóhelye is lesz.         
Többször előfordult már, hogy kirándulók sétájukból visszatérve egy-egy korsó sörre szerettek volna déltájban betérni a Susogóba. Hiába – zárva volt. Május elsejétől ebédidőben is nyitva lesz, természetesen a kerthelyiséggel együtt. A fa bútorokkal berendezett Vadásztanyához tartozó kert is bizonyára kedvelt pihenőhelye lesz a kiruccanni szerető fiataloknak és időseknek egyaránt. Eső ellen is védelmet nyújt a Fenyves Szálló zenés kerthelyisége, melynek közelében terméskőből kialakított szalonnasütő helyek és ülőhelyül szolgáló rönkök vannak.       
Lebontották a sétatéri KIOSZK tetőszerkezetét, így még közelebb érzi magát a természethez az, aki „beül” egy kicsit hűsölni. A tervekben szerepel a Dömörkapu kis kerthelyiségének ifjúsági sörkertté alakitása is. Fehér- kúton vízbekötési és egyéb munkálatok késleltetik a csodálatos természeti környezetben létesítendő helyiség kialakítását.            
Harkányban a Lepke bisztró, pavilonsor, kőpavilon, pecsenyesütő, tejcsárda látja el a kirándulókat, de mellette a Napsugár és a Baranya étterem kerthelyisége is. A legtöbb probléma az abaligeti camping nyitásával van, mert a hetvehelyi termelőszövetkezet máig sem tudta befejezni a szennyvízlevezetési munkákat.    Sikondán az önkiszolgáló étterem és az új zöldséges pavilon látja el a kirándulókat.    Magyarhertelenden a kempingező diákok zavartalan ellátása érdekében az éttermet kerthelyiséggel bővítették.     
Végül egy-két adat. Pécsett, május elsejéig 1450 széket, 170 asztalt javítottak ki, 772 kertiszéket festettek át. A Kertészeti és Parképítő Vállalat dolgozói a tőlük megszokott pontossággal végzik parkosító munkájukat.  



1975-05-15 / 131. szám (4. old.)
Tizenöt éves a pécsi Tempó Általános Szolgáltató Szövetkezet. Holnap, pénteken ünnepi közgyűlésen emlékeznek meg a jubileumról a szövetkezet dolgozói az Olympia étteremben, ahol sor kerül a törzsgárdatagok jutalmazására is.

1975-05-24 / 140. szám (13. old.)
Nagy sikerrel mutatkozott be az Olympia új bárműsorában a KRATELY trió, az ALBRECHT táncduó és Széles Sándor táncdalénekes.           

1975-06-05 / 152. szám (7. old.)
SZARNYALÓ DALLAMOK – kétrészes, táncos revü az Olympia eszpresszó júniusi műsorában.  Fellépnek: Tóth Edit táncosnő, Albecht Gyula táncművész, Zselényi Baby és Széles Sándor táncdalénekesek.  Ezen a héten, szombaton, műsorszünet.  

1975-06-11 / 158. szám (7. old.)
SZARNYALÓ DALLAMOK – kétrészes, táncos revű az Olympia eszpresszó júniusi műsorában.  Fellépnek: Tóth Edit táncosnő, Albecht Gyula táncművész, Zselényi Baby és Széles Sándor táncdalénekesek.

1975-06-28 / 175. szám (15. old.)
A „SZÁRNYALÓ DALLAMOK” című revü már csak két napig látható az Olympia eszpresszóban.

1975-07-15 / 192. szám (7. old.)
GIBRIL DEEN, a 2 WAX, Zsélyi Baby és Széles Sándor, az Olympia eszpresszó júliusi bárműsorában szeretettel várja kedves vendégeit.      

1975-07-16 / 193. szám (7. old.)
Értesítjük vendégeinket, hogy az Olympia Étterem konyhája ma este – festés miatt – nem üzemel.

1975-08-31 / 238. szám (7. old.)       
AZ OLYMPIA szeptemberi bárműsorában, holnap este köszönti a pécsi közönséget a SYLVIÓ Duó.


1975-09-02 / 240. szám (7. old.)
AZ OLYMPIA bárműsorában két nagy produkció; a SYLVIÓ Duó és Granada.   Külföldi útjuk után először Pécsett.

1975-10-26 / 294. szám (4. old.)
A jogász gólyabál ismét a tradíciók jegyében zajlott le- pénteken ez Olympia összes helyiségeiben.   Nyolc órakor a dombóvári Kapos táncegyüttes fellépésével kezdődött a program, majd pedig a Menüett együttes, a bárzenekar és a magyar teremben a népizenekar szórakoztatta a közönséget.  A bálnak több mint 600 résztvevője volt.

1975-11-22 / 320. szám (7. old.)
MIKRO-VARIETÉ az „OLYMPIA” novemberi bárműsorában. – Már csak egy hétig.        

1975-11-28 / 326. szám (7. old.)
ÉRTESÍTJÜK kedves vendégeinket, hogy az Olimpia étterem mindhárom helyiségében november 29-én, szombaton este zártkörű rendezvényt tartunk.
ÉRTESÍTJÜK kedves vendégeinket, hogy az Olympia étterem mindhárom helyiségében november 30-án, vasárnap 8 órától 18 óráig nyilvános fodrászversenyt rendez a B. m. Fodrászipari Szövetkezet. [2]






[1] A Cikk újra megjelent:1975-03-06 / 64. szám (4. old.), 1975-03-07 / 65. szám (4. old.); 1975-03-08 / 66. szám (4. old.); 1975-03-09 / 67. szám (13. old.); 1975-03-11 / 69. Szám (4. old.); 1975-03-13 / 71. szám (4. old.); 1975-03-14 / 72. szám (4. old.); 1975-03-21 / 79. szám (6. old.).
[2] A cikk újra megjelent: 1975-11-29 / 327. szám

2017. április 9., vasárnap

1967

Az Olympia szolgáltatói egységgel kapcsolatos cikkek a Dunántúli Napló 1960-1975 között megjelent számaiból

Források 1967-ből



1967-01-27 / 23. szám (5. old.)



1967-02-12 / 37. szám (7. old.)
Értesítjük kedves vendégeinket, hogy f. hó 14-én, kedden este az OLYMPIA vendéglátó kombinát összes helyiségeiben ZÁRTKÖRŰ rendezvényt tartunk. Ebben az időben a többi egységünket kérjük felkeresni.

1967-02-16 / 40. szám (1. old.)        
Jugoszláv kereskedelmi szakemberek Baranyában





1967-03-10 / 59. szám (4. old.)
Nagybál a Pécsi tanárképző Főiskolán     
Az 1966-67. tanévben is sorra kerül a Pécsi Tanárképző Főiskola hagyományos nagybálja. A KISZ irodában Bujdosó Lajos kultúrfelelős a következő tájékoztatást adta ki a sikeresnek ígérkező rendezvényről:
— Már hetekkel ezelőtt lázban volt az egész, szervezéssel, megbízott hallgatóság. Hagyományosan jó hírű a főiskolai bál, szeretnénk idén is öregbíteni hírnevünket. Az Olympia Étterem összes helyiségét foglaltuk le szombatra, március 11-re, ahol este nyolc órai kezdettel, a Hunyadi palotás  ünnepélyes megnyitója után veszi kezdetét a bál. A hangulatos tánczenéről a jogászzenekar gondoskodik, de aki a nótázást és a népi muzsikát kedveli jobban, az is megtalálja az ízlésének megfelelőt, a másik helyiségben cigányzene szórakoztatja majd a vendégeket és a hallgatókat. Reggel négy óráig tart a nagybál. ha valaki jegyet akar vásárolni, a főiskola KISZ-irodáján korlátozott számban még kapható néhány darab. Bízunk abban, hogy mindenki ízlésének megfelelően, jól szórakozik majd nagybálunkon.


1967-03-19 / 67. Szám.






1967-03-25 / 72. szám (5. old.)
Express-bál
Ma este Pécsett, az Olympia Étterem összes helyiségében ifjúsági bál lesz.  Rendezők: az EXPRESS Ifjúsági és Diák- utazási Iroda, valamint a KISZ Baranya megyei és Pécs városi Bizottsága. Résztvevők: Baranya és a környező öt megye fiataljai. A műsort szépségverseny és tombola teszi érdekessé. Az étteremben egyébként a fővárosban oly kedvelt Syrius-együttes a televízióból ismert Harangozó Teri, Dobos Attila és Nagy Katalin lép fel, a bárban a pécsi Funny Fools-együttes, a sörözőben pedig Dörömböző Géza népizenekara szórakoztatja a vendégeket.



1967-03-26 / 73. szám (5. old.)
Április 9-én Mecsek Rallye  A Mecsek Rallye programja érdekes, izgalmas szórakozást nyújt az érdeklődőknek.  Az autósok reggel 8 órakor indulnak az Olympia Étterem elől.

1967-08-17 / 193. szám (4. old.)



2017. március 26., vasárnap

1966

Az Olympia szolgáltatói egységgel kapcsolatos cikkek a Dunántúli Napló 1960-1975 között megjelent számaiból

Források 1966-ból




1966-01-16 / 13. szám (6. old.)
Svábbál az Olimpiában       
A Hazafias Népfront városi bizottsága és Pécs város tanácsának művelődésügyi osztálya az idén is megrendezi az immár hagyományossá vált svábbált. Erre január 29-én és február 5-én kerül majd sor az Olympia Étterem összes helyiségeiben. A zenét az országosan Ismert tizenöt tagú komlói fúvószenekar szolgáltatja. — Az Olympia-presszó helyiségében pedig Vér Ernő zenekara muzsikál.     
A svábbált dr. Wild Frigyes, a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének főtitkára és dr. Pilaszanovich Imre, a Hazafias Népfront városi bizottságának elnöke nyitja meg. Jegyek elővételben a Filharmónia Színház téri kirendeltségén kaphatók. A jegy ára 40 forint és ebben az összegben benne van a 20 forintos vacsora ára is.       
A bálon csak előreváltott jegyekkel lehet részt venni.

1966-02-10 / 34. szám (4. old.)
Farsangi Turmix az Olimpiában
A pécsi városi KISZ bizottság és a Központi Ifjúsági Klub vezetősége 1966. február 26-án, szombaton este 7 órai kezdettel „Farsangi turmix” címmel bált rendez az Olympia összes helyiségében.   
A turmixot keverik: Hazafi Márta, a tavalyi Ki mit tud?- döntő résztvevője, Németh Mari, az ifjúsági klub nyertes táncdalénekese, Hadházy András táncdalénekes, a Phantom-együttes,Végvári Gábor és zenekara és még nagyon  sokan. Tánczene az étteremben: P hantom-e gyüttes. Tánczene a bárban: Tremoló-együttes. Belépődíj: 15 forint.            
Meghívóigénylés és jegyelővétel a városi KlSZ-bizottságon, asztalfoglalás az Olympia Étteremben.

1966-02-11 / 35. szám (4. old.)
—  A közalkalmazottak megyei bálját március 1 rendezik meg az Olympia terem összes helyiségeiben.


1966-02-19 / 42. szám (4. old.)[1]



 1966-02-26 / 48. szám (5. old.)





  
1966-03-02 / 51. szám (4. old.)
— A Magyar Autóklub helyi csoportja március 4-én este 6 órakor klubnapot tart az Olympia étterem különtermében. Ismertetik az osztrák és jugoszláv túrákat, amelyekre akkor lehet jelentkezni.

1966-05-04 / 104. szám (4. old.)
— A Magyar Autóklub helyi csoportja értesíti a klubtagokat, hogy a szokásos havi klubestet filmvetítéssel tarkítva, legközelebb május 6-án, pénteken tartja az Olympia étterem cukrászdájában.     

1966-05-20 / 118. szám (4. old.)
— Vendéglátóipari szakmunkásvizsgát tettek szerdán este az Olympia Étteremben a megyében lévő vendéglátóegységek harmadéves tanulói. A cukrászok és szakácsok vizsgremekeit, ízletes ételeit a végzős pincérek szolgálták fel a legkitűnőbb szakemberekből alakított zsűrinek.

1966-07-10 / 162. szám (7. old.)
Tangóharmónika eladó 2500 ft.-ért érd Olymia tátrai József felszolgáló.

1966-07-22 / 172. szám (6. old.)
Értesítjük kedves vendégeinket, hogy az OLYMPIA ÉTTEREM ÉS PRESSZÓ üzlethelyiségeit f. hó 23-án – szombaton -, délután 4 órától - zártkörű rendezvény (az eszperantó ifjúsági világ-kongresszus) miatt zárva tartunk.

1966-07-28 / 177. szám (6. old.)
Értesítjük kedves vendégeinket, hogy az OLYMPIA étterem-eszpresszó - zártkörű rendezvény (eszperantó ifjúsági világkongresszus) miatt - f. hó 29-én, pénteken délután 4 órától zárva tart.
Kérjük, ezen a napon más egységeinkben szórakozzanak. (Mecsek étterem)

1966-09-01 / 206. Szám (4. old.)
— A Magyar Autóklub Pécsi Csoportja értesíti a klub tagjait, hogy szeptember 2- án, pénteken klubnapot tart este 6 órakor az Olympia Étteremben. A klubnap nyilvános, minden érdeklődőt szeretettel várnak.


1966-09-02 / 207. szám (4. old.)





  
1966-11-20 / 274. szám (7. old.)
Folyó hó 17-én éjjel elvesztettem fekete bőrkesztyűmet Olympia környékén Jutalom ellenében a megtaláló szíveskedjék leadni az Urán szálló portáján.






[1] A cikk újra megjelent: 1966-03-03 / 52. szám (2. old.)