Nem mindennapok az Olympiában III.

Elégedetlen elégedetlenkedők, avagy panaszáradat az Olympiáról

Az emberi tűrőképesség korántsem végtelen, és az igazság az, hogy senki sem képes olyan mélyre temetni a dühét, hogy az egyszer ki ne törjön. Szinte mindenki átérezheti Charles Martin szavainak súlyát. Habár az amerikai szerző szeme előtt valószínűleg nem éppen panaszkodó vendégek sorai, vagy bosszús szomszédok lebegtek, de ők sem kivételek ez alól.                       

       Minthogy a legtöbb vendéglátóhely forgalmas utak találkozási pontjainál és a magánházak sűrűjében kap helyet, így szinte lehetetlen elkerülni a szomszédok rosszalló tekinteteit, amikor kicsit magasabbra rúg a zsivaj, vagy amikor egy örömittas társaság a hajnali órákban próbál ráakadni a hazavezető útra. Persze nem a rosszalló pillantás, vagy éppen egy mély álomból felébredő szomszéd bajsza alatt elmormolt átok jelenti a gondot, hanem az, ami ezután következik:                                                                                                                 

A szórakozóhelyek, kiskocsmák állandó vendégei a rendőrök, akiket a legtöbb esetben az álmukból felvert szomszédok riasztanak, sőt gyakran odáig is fajul a helyzet, hogy, egy-egy felbőszültebb lakos, aki nem képes tovább tűrni, feljelenti az adott kocsmát, bárt, vagy diszkót.

Habár arról nem tudunk, hogy valaha is feljelentették-e az Olympiát rendbontásért, vagy a hangos zene miatt, azonban sikerült olyan újságcikkekre akadnunk, ahol a közeli lakosok, vagy éppen maguk a vendégek fejtik ki nemtetszésüket valamilyen okból kifolyólag.

       Tény, hogy a vendéglátósoknak egyáltalán nincs könnyű dolguk, néha éppen az váltja ki a vendégek legnagyobb ellenszenvét, amikor éppen az ő kedvükben igyekeznek járni. Példának okáért, a Dunántúli Napló egyik cikke arról számol be, hogy a vendégek túl hangosnak találják azt a felújítást, amely az ő jövőbeli kényelmüket szolgálná. [1]                                                             

       Egy másik cikk pedig felveti a kérdést, hogy miért nincsenek műsorok a szórakozóhelyeken? [2] A fenti kérdésből kitűnik, hogy nem csak a vendéglátósóknak, de maguknak a vendégeknek is feltűntek bizonyos problémák. Az fellépőkön gyakran erőt vesz a fáradtság, hangjuk rezignáltságot tükröz, előadásuk pedig vontatott.[3] De ez még nem is akkora probléma, hiszen a vendégek nagyrésze még csak figyelemre sem méltatja őket. Sőt az egyik színész szerint „most ragyogó közönségük van”.[4] Demjén Anikó debreceni tanárnő arra panaszkodott, hogy a tejbisztrón kívül egyetlen olcsó étkezőhelyet sem talált Pécsett. [5]               

       Sajnos azonban az egekbe szökkenő árak ellenére sem lehet azt mondani, hogy tökéletes a kiszolgálás. Az egyik cikk írója például arra tesz panaszt, hogy a kóla, amelyet rendelt nem eléggé hideg, ezért inkább egy jeges limonádét kér helyette. A pincér válaszul egy pohár jeget hoz a kóla mellé. [6]

Kérek négy üveg Szalon sört.                        
— Nincs, kérem.                   
— Akkor Kinizsit kérek.                  
— Az sincs, kérem. Csak Délibábot tudunk adni. — Egyébként is rendelet van rá, hogy elsőosztályú helyen Szalon sört nem árulhatunk és Kinizsit is csak néha…            
— Akkor kérek négy üveg Délibábot és a panaszkönyvet.[7]   

A fenti kis részletet szintén egy rossz szájízzel távozó vendég emlékei szülték. Ebben arról olvashattunk, hogy habár az Olympia rendelkezik első és harmadosztályú részleggel is, azonban úgy tűnik, mintha felcserélték volna a jelzőtáblákat. A cikk szerzője, Bertha Bulcsu papírra vetett sora legalábbis erre engednek következtetni. A cikkből kiderül, hogy harmadosztályon dolgozó pincérek és kollégák nem csak sokkal tisztelettudóbbak, de kedvesebbek is az odalátogató vendégekkel, s nem véletlen, hogy ott az olcsóbb árak ellenére is versenyképes a forgalom. Az 1965-ös évben történt, hogy egy az I. osztályon mulatozó vendék egy szendvicset szeretett volna elfogyasztani az italához, erre a pincér, kicsit sem tiszteletteljes, sőt már-már számonkérő hangon jelentette be, hogy: „Kérem, ez elsőosztályú hely, mi itt nem tartunk szendvicset. Tessék talán valamilyen harmadosztályú helyre átmenni…”. [8] Még ha a hangszínét figyelmen kívül is hagyjuk, akkor is tény, hogy egy szendvics elkészítése nem igényel pár perc ráfordításánál többet, főleg, hogy az elsőosztályon is ugyanúgy árusították, mint a második-, vagy a harmadosztályon, de ezt jobb nem is firtatni…

       A panaszáradat persze itt még korántsem ért véget. Szintén egy 1965-ös cikkben egy pár kért segítséget, amikor egy zártkörű rendezvényen vettek részt.[9] Elmondásuk alapján a vendégek művelt emberek, jogászok, joghallgatók voltak. Az étteremben azonban „pokoli bábeli zűrzavar kerekedett abban a pillanatban, amikor a zenekar rázendített”. [10] Volt, amikor azt hitték, hogy összedől az Olympia.

       Nem szabad azonban elfelejteni azt sem, hogy bárkinek lehet néha rossz napja, amikor úgy véli, hogy jobb lett volna inkább ágyban maradni, mintsem munkába menni. Meglehet, hogy minden egyes cikk sorai között csak egy borongósabb nap eseményei bújnak meg. Lehet, hogy a tapintatlan pincér pont egy durva szakításon esett túl, s az is lehet, hogy a színészek játékán is csak egy hosszú út fáradalmai hagytak nyomot. De persze ez sem igazi felmentés, hiszen a vendéglátósok tudják leginkább, hogy „mindig a vendégnek van igaza”.

Felhasznált cikkek

Dunántúli Napló: 1979-03-28 / 86. szám (6. old.)  
Dunántúli Napló: 1968-07-27 / 175. szám (3. old.)
Dunántúli Napló: 1971-08-25 / 199. szám (3. old.)
Dunántúli Napló: 1965-03-30 / 75. szám (5. old.) 

---

[1] Dunántúli Napló (a továbbiakban: D.N): 1979-03-28 / 86. szám (6. old.).

[2] D.N: 1968-07-27 / 175. szám (3. old.).

[3] D.N: 1971-08-25 / 199. szám (3. old.).

[4] Uo.

[5] D.N: 1968-07-27 / 175. szám (3. old.).

[6] D.N: 1971-08-25 / 199. szám (3. old.).

[7] D.N: 1965-07-17 / 167. szám (5. old.).

[8] Uo.

[9] D.N: 1965-03-30 / 75. szám (5. old.).

[10] Uo.

A Múlt Narratívája

A korábbi cikkek elsősorban a korabeli sajtótermékekre támaszkodva, valamint néhány szakirodalom felhasználása segítségével készültek. A lehetőségekhez mérten, pusztán az adatokra támaszkodva igyekeztünk tárgyilagosak maradni, hiszen oly gyakran hangoztatják, hogy egy jó történész legfőbb ismérve - persze sok egyéb mellett - az objektivitás. Azonban maguk az írott forrásik sem mindig állják ki ezt próbát.

Igen magasra rúg azon források száma (ilyenek pl. a naplók, levelezések, feljegyzések, stb.), amelyek a pártatlanság próbáján elvérezve, mutatják be az eltorzított múltat. De ez nem feltétlenül rossz, s nem is feltétlenül torzított, hiszen egy azon eseményt mindenki másképp él át. Az alapján, hogy egy másik ember szemüvegén keresztül szemléjük az eseményeket, megismerhetjük azt a valóságot, amelyet ők érzékeltek, amelyet ők éltek át.

Mint már feljebb említettük, Schank és Abelson szerint maga a tény, s így az emberi tudás is, régmúlt tapasztalataira épül, így minden új tapasztalatot a korábbiak alapján értékelünk ki. A tapasztalatokat pedig az emberi elme felcímkézi, hogy beleillesztesse abba a rendszerbe amit tudásnak nevezünk. Ezek alapján a tudás nem más, mint történetek és tapasztalatok sokasága. Az emlékek azonban megkophatnak, a feljegyzések, források pedig elveszhetnek.

A fentiek alapján tehát a szubjektivitás a tanulás, a tudás velejárója, s ahhoz, hogy mozaikunkat tovább folytathassuk, készítettünk egy interjút egy olyan személlyel, aki nem, csak megfordult az Olympiában, hanem egyenesen törzsvendégnek számított, akárcsak a bányászok nagy része. Az alábbi „betűhalmaz” tehát nem más, mint egy történet egy narratíva a múltból.
Az interjú készítése előtt, hogy oldjuk az alany feszültségét, egy kis kötetlen beszélgetést folytattunk F. Lászlóval, aki idén május 1-jén, a munka ünnepén ünnepelte 57-dik születésnapját. 

Az adatgyűjtés során elhangzott kérdések mellőzik a magázódást, mivel pár perc eltelte után kérte, hogy váltsunk át tegeződő formára, hiszen bányászkörben mindenki - lehetett az 20 éves vagy 50 éves - tegeződött. 

Interjú F. Lászlóval az Olympia Vendéglátó Kombinátról és a pécsi bányászéletről

1.      Pécsi születésű vagy?

2 éves koromban költöztünk Pécsre és körülbelül 50 éves koromig laktam ott.

2.      Mi volt a foglalkozásod?

A Zipernowskyba jártam középiskolába, 3 év szakmunkás után családot alapítottam és rájöttem a legkönnyebb módja a lakásszerzésnek és a jó megélhetésnek a bánya. Szakmunkásként két műszakban úgy, hogy minden második szombaton dolgoztam a maximum keresetem 3000 forint volt. Két év munkaviszony után, 1980-ban, 20 évesen megkaptam a szakma ifjú mestere címet és 21 évesen egy gyermek után az uránbányához mentem, ahol a legelső, legkisebb keresetem pontosan a duplája volt, mint szakmunkásként. A bányánál a keresetem elég hamar nőtt, viszonylag jó anyagi helyzetbe kerültem. Egy normálisan dolgozó bányász ember, nem túl erő fizikummal és nem túl nagy szellemi képességekkel gyakorlatilag el tudta érni azt, hogy két-három év után lakáshoz jusson és akár minden évben nyaralni el tudjon menni akár a tengerparthoz.

3.      Milyen munkakörben dolgoztál az Uránbányában?

Gyakorlatilag 5 év alatt a bánya keretein belül öt szakmát szereztem. A kezdeti csilléstől kezdve a csatlósság, mozdonyvezető, stb. keresztül elég sok mindent csináltam. Öt év után kiemeltek közvetlen termelés irányítói munkakörbe, a szállítási folyamatokat intéztem. Ezek után fenntartó aknászként alkalmaztak, a végkielégítésemig. 1988-ban bronz fokozatú Bányász Szolgálati Érdemérmet kaptam.  10 év földalatti munka után, amikor még úgy éreztem, hogy fizikailag még jó állapotban vagyok úgy döntöttem, hogy ott hagyom a bányát, viszonylag fiatalon 31 évesen.

4.      Hova jártál szórakozni még a bányász éveid alatt?

Hát az igazat megvallva, mint a bányászoknak általában, a törzshelyünk az Olympia volt. A bejáró bányászok inkább a Zöld Takony nevű kocsmát kedvelték, ami a Domussal szembeni vasbolt helyén volt. Itt nem történt semmi kirívó eset, mert korán zárt már 6 órakor meg hát ott volt a két nagydarab csapos, akik mögött a pultban mindig ott voltak a rövidebb fadarabok, amit népnevelő eszközként használtak, és ha valaki balhézott azt azonnal lerendezték.

5.      Fel tudnád idézni mikor jártál először az Olympiában?

Az Olympiában viszonylag fiatalon, középiskolás koromban már megfordultam. Az Olympia Söröző és kerthelységben eléggé el nem ítélhető módon a még nem egész 18 évet betöltött fiatalokat is kiszolgálták. De csak a könnyebb alkoholokkal, mint a sör.

6.      A Kombinát melyik részét látogattad?

Gyakorlatilag az Olympia összes helysége a törzshelyünk volt, a bár, másodosztály, a harmadosztály. Mindenütt megtalálhatóak voltunk, nagyrészt a bányászok foglalták el ezeknek a helyeknek 60-70%-át.

7.      Milyen különbség volt az egyes részek között?

A bár részében csak bizonyos fajta alkoholokat lehetett kapni, nem kérhettél akár mit. A söröző részében kedvesebb, közvetlenebb volt a kiszolgálás. De ehhez hozzá tartozik az is, hogy a söröző részében az emberek mindennapos vendégként voltak együtt a pincérekkel, pincérnőkkel, meg ha minden nap bemész valahová akkor már törzsvendég vagy már egész máshogy állnak hozzád. A harmadosztályban sokkal több minden lehetett kapni, mint a másodosztályban, de a színvonal azért kicsit alacsonyabb volt.

8.      Milyen társadalmi réteg járt az Olympiába szórakozni?

Főként a munkás réteg. Az elitebb rétegnek megvoltak a helyei, az előkelőbb belvárosi helyek a Nádor, a Pannónia, volt a mecseki Susogó, Tettye Étterem, meg volt még az a hely a Francia Emlékmű mellett… a Kikelet, de az csak sima bár volt esténként, viszont az sem volt megfizethetetlen.

9.      Milyen gyakran jártál az Olympiába?

A bányászságom alatt szinte napi rendszerességgel. Délutános műszak előtt az egy védősört, szigorúan csak egyet - csak a szalont persze – itt fogyasztottam, viszont délutános műszak után altatóként az utolsó hazamenő buszig az Olympia másodosztályú helységében voltunk, ahol régebben állandó élő zene volt, táncosnők nélkül sajnos. {nevetés} Akkoriban szinte mindenhol élő zene ment.

10.  Lépett fel esetleg valamilyen híresebb együttes?

Híresebbről nem tudok, de a környékbeli, jó nevű együttesek léptek föl, minőségi zenét játszottak. Nem egyszemélyes zenekarokról beszélünk, hanem 3-4 személyes zenekarokról. Táncolható zenét játszottak. Ez a mai szórakozóhelyekre nem igen jellemző. Én örülök, hogy akkor voltam fiatal.

11.  Egyedül vagy társaságban jártál szórakozni?

Általában munkahelyi megjelenést takart ez az egész, tehát általában munkatársakkal mentünk oda, hazafelé már csak azokkal mentünk együtt, akikkel egy helyen laktunk. Volt olyan is, hogy az Olympia közelében lévő motelekben töltöttünk egy-egy éjszakát, persze azt már egy ifjú hölggyel. {nevetés}

12.  Milyenek voltak az árak?

Viszonylag kedvező árak voltak, kezdő fizetésből is napi szinten meg tudtunk fordulni ott.

13.  Mit fogyasztottál a leggyakrabban?

Gyakorlatilag csak A betűs italokat fogyasztottunk… A sört, A bort, A pálinkát…{nevetés}mindent alkalomhoz adódóan. A bányászoknál azért viszonylag rendszeres volt a reggeli pálinkázás után, az egész napi sörözés azután persze az esti borozás következett.

14.  Ha már az alkoholfogyasztásról beszélünk, volt egy szesztilalmi rendelet 70-es-80-as években. Erről tudsz mondani valamit?

Azt hiszem a 70-es évek végén hozták ezt be. A lényege az volt, hogy reggel 9 óráig nem árulhattak szeszesitalt, hogy aki munkába indult az előtte nehogy illuminált állapotba kerüljön. De ezzel csak azt érték el, hogy elszaporodtak az illegális alkoholárusok, például a vásárban árultak fél literes, literes konyakokat, rumokat. A vásárcsarnokban is megvoltak azok a kávézók, ahol az ember csak annyit mondott, hogy kér egy bányászkávét és már kapta is a fél deci rumot egy pár csepp kávéval, ami csak a színe miatt kellett bele. {nevetés}

15.  Volt étkezési lehetőség is az Olympiában?

Persze. A söröző részében csak zsíros kenyér volt, de a másodosztályon zárás előtt egy óráig lehetett kapni rendes menüket vagy bármit az étlapről.

16.  Milyen programokat tartottak itt, amin esetleg részt is vett?

Eleinte nagyon felkapott volt iskolai rendezvények is voltak itt, szalagavatók, bálok, ballagások. A legnagyobb forgalom a hűségjutalom, a bányásznap körül volt, amikor talán dupla annyi pincér volt, mivel a bányászok ilyenkor megkapták 20%-át az éves keresetüknek kézbe és ebből volt azért ereszd el a hajamat minden szinten. Az első évi hűségjutalmamból például vettem egy gyönyörű szép faragott konyhai étkezőgarnitúrát. Valami miatt lecsúszott a rangja és megítélése és a bárja is bezárt egy idő után. Egy ideig még működött a másodosztály meg a söröző és utána kezdett ellanyhulni, egyre kevesebb volt az ember valami miatt, szerintem megjelentek a Király utcában a mostani fiatalok által felkapottabb helyek.

17.  Olvastuk a Dunántúli Naplóban, hogy volt olyan, hogy az Olympiától indult a Mecsek Ralley vagy ott volt az eredményhirdetés. Erről tudsz mondani valamit?

Igen, volt egy terasz rész, ahová kiállították az autókat is és ott akkor meg lehetett nézni őket, meg többször volt ott az eredményhirdetés. De annyira ez nem inkább csak ilyen próbálkozás volt, mert ennek azért a Széchenyi tér volt az otthona.

18.  Van valami különleges élményed, amit megosztanál velünk?

Itt volt a szalagavatóm 1978-ban. Előtte való évben pedig az én osztályom tűzte a felettünk járóknak a szalagot.

19.  Történtek törvénybe ütköző dolgok?

Természetesen, mint minden éjszakai helyen mindenféle emberek előfordultak itt és voltak is nézeteltérések, de a szórakozóhelyen belül nem történt verekedés, mert az volt a szokás, hogy lent a 80-100 négyzetméteres férfi vécé területén intézték el a dolgaikat.

20.  Mi történt a hellyel a bánya bezárása után?

Emlékeim szerint utána éveken keresztül üresen állt és utána próbálkoztak kisebb üzletekkel, amik folyamatosan cserélődtek, volt műanyagbolt, százforintos, bútorbolt, szinte minden, de egyik se bírta túl sokáig.

21.  Milyen más felkapottabb helyek voltak Pécsett?

Uránváros szigorúan a bányászokra épült, volt egy bányász klub az Urán Szállónak az aljában, ami egy büfét takart, de elég nagy kiszolgáló helyiséggel és elég sokan el lehetett ott lenni. Ezen kívül Uránvárosban még a Kuba Presszót említeném meg, ami jelenleg is üzemel és a Misi Presszó nevezetű erkölcszüllesztő helyet. Ezen a két helyen is élő zene volt, nemcsak hétvégén, hanem minden áldott nap. Érdekes módon a szórakozási időpontokat tekintve a régit meg a mait valahogy nem hasonlítanak. Mostanában éjfélkor indulnak be a bulik a szórakozóhelyeken, de anno például az Olympiának a másodosztálya 11-kor zárt és fél 12-kor nyitott a bárja, ami maximum fél 4-ig volt nyitva. A mai fiataloknak és a régi fiataloknak a fizikai állapotát összehasonlítva is nagyok a különbségek. A cimboráimmal mi nem egyszer megcsináltuk azt, hogy délelőttös műszak után a kerthelységben söröztünk délután, este táncoltunk, iszogattunk a másodosztályon, aztán éjszakai szórakozás a bárban. Ezek után lesétáltunk az állomásig, mivel más már nem volt nyitva és az állomáson egy-két pohár meleg levest fogyasztottunk az automatából. És mindezek után még a következő napi délelőttös műszakot lenyomtuk, mert szabadságot ilyenre nem lehetett kivenni, hogy az ember másnapos.{nevetés}

A pécsi Olympia „sötét” oldala

Míg korábbi cikkünk egy általános bevezetőnek tekinthető, amely rövid körvonalakban festi meg az egykori Olympia történetét, addig az alábbi cikk az átlagtól eltérő, a sokkal különlegesebb, mondhatni pikánsabb részleteket veszi górcső alá, s állítja reflektorfénybe.

Már a cím maga is sokat sejtető, ámde egyben félrevezető is, ugyanis a „sötét oldal” szóhasználat sokak szerint a konnotatív síkon egyfajta pejoratív jelentéstartalmat hordoz magában. Az effajta kritizálás azonban távol áll tőlünk, s nem célunk a továbbiakban leírt rendezvényeket és műsorokat egyfajta negatív lepelbe burkolni. Mindössze néhány dologra szerettünk volna rávilágítani:

Az egyik ilyen dolog nem más, mint a sokak által tabuként kezelt erotika, illetve szexualitás, amely két téma gyakran összemosódik, s ha jelentésük nem is teljesen azonos, mindenképpen közel állnak egymáshoz. Akármilyen perspektívából közelítjük is meg a témát, tény, hogy ez már az idők kezdete óta jelen van, s valószínűleg mindig is jelen lesz.

A másik ok, amiért ezen címválasztással, illetve témaválasztással éltünk, az pedig nem más, mint a sötétség egyik rokon értelmű szava, a homály. Azok, kik egykoron az Olympia törzsvendégei voltak, vagy esetleg itt ünnepelték a szalagavatójukat, még biztosan emlékeznek jó pár dologra. A hangos zene, a hosszú táncmulatságok, a barátokkal történő örömittas, helyenként humoros beszélgetések biztosan jól belevésődtek az emlékezetekbe.           
Azonban akadnak olyan dolgok, műsorok is, melyekre csak kevesen emlékeznek, s talán már az idő homályába vesztek volna, ha nem örökítik meg őket az utókor számára. Ilyenek azok a műsorok és események, amelyeket csak kevesen láttak, mivel a késő esti órákban történtek, s amelyeket a továbbiakban közlünk.

A pécsi Olympia „sötét” oldala
 Nőimitátor, 300 forintos nő és szex-show a színpadon

Pál Mihály domborműve az Olympia nyugati homlokzatán (Életöröm II.)

Uránváros két dologról ismeretes igazán, az első az uránérc bányászata, amiről a lakótelep a nevét is kapta, illetve az Olympia, ami a 20. század második felében az egyik leginkább közkedvelt pécsi szórakozóhely volt.

A legfőképp bányászok által látogatott Vendéglátó Kombinátban gyakorta tartottak politikai megbeszéléseket, magyar és külföldi párt- és munkásküldöttségeket fogadtak itt, illetve versenyeket, bemutatókat szerveztek a nagyközönség számára. Esténként azonban a szórakozás, a dübörgő zene, a táncparketten kopogó cipők, s a poharak csörömpölése vette át a szerepet. Talán még sokan emlékeznek az itt tartott sváb- és cigánybálokra, szalagavatókra, a farsangi és gólyabálokra. Arra azonban vélhetően kevesebben, hogy olykor kik is szórakoztatták a bárműsorok örömittas és bormámoros vendégeit. 

A hetvenes években például egy jugoszláv vendégművész, „Gabi” táncolt az Olympia színpadán. Produkciójáról Nappal férfi – éjjel „nő” címmel a Dunántúli Napló is tudósított:    

„…és akkor vörös lepelben belibben a barna lobonc-hajú lány. Kecses mozdulattal megszabadul a könnyű belépőtől, majd egynéhányszor megperdül a parketten, aztán évődni kezd a férfi vendégekkel. Történetesen egy teljesen megbűvölt koros, kopasz úr ölébe pilled. […] Ezt követően jól kivitelezett csípőmozgással úgy siklik el az asztalok előtt, hogy a merészebb férfiúk már csak bódító orgonaillatát simogathatják.  Látható még: a táncosnő csábos vonaglása csöppnyi alsóban.  Szemtanúi lehetünk a karcsútestű lány ismételt vetkőzésének, amikor csipkés felső fehérneműjét diszkréten összefogva maga előtt tartja. Befejezésül, ezt a ruhadarabot, valamint hosszú barna parókáját is maga mellé szórja.  Ez a produkció tetőpontja. A könnyű kalandot áhító sikerférfiak döbbenten mérik végig – Gabi, az Olympia bár jugoszláv vendégművésze ugyanis férfi.” (LINK A CIKKHEZ)

A név tehát nem elírás, az államszocializmus puritán homlokzata mögött egy nőimitátor előadó – a húsz esztendős Viljevac Zseljko – bukkan föl, aki fél éves magyarországi turnéja keretében két hónapon át szórakoztatta az Olympia vendégeit.          
           

De nem ez az egyetlen megdöbbenésre okot adó eset, ugyanis 1970-ben szintén az Olympiában tartották meg az első „Super sex-show”-t, amelynek részleteiről csak annyit sikerült kiderítenünk, hogy egy zenével egybekötött vetkőzős táncbemutatóról volt szó. Érdekességként érdemes kiemelni, hogy ezeken a napokon az Olympia nyitvatartási idejét mindig meghosszabbították.

És mit szóljunk ahhoz a nyilván nem kivételes esethez, amit László Lajos Uránbányászok című könyve is megörökít, amikor is egy bányász egy „sötétkék ruhás, platinaszőke nőt pillant meg”?

Íme:

„Átbotorkálunk a táncolók között. A nő elénk kerül. 
- Nézd…!        
- Mit…?          
A bányászt elfutja a méreg.    
- Te gyámoltalan! A talpát…! 
A körömcipő talpán: 300.      
- Ez a nő háromszáz forint.”  

Érdekes módon az alig álcázott prostitúció jelensége sem érte el a szocialista erkölcs máskor oly éber őreinek és a „mások életét” buzgón fürkésző hatóságoknak az ingerküszöbét.

Felhasznált irodalom:

László Lajos: Uránbányászok. Gondolat, Bp., 1974. 126-127.

Mécs László: Nappal férfi – éjjel „nő” In: Dunántúli Napló, 1972-08-09 / 186. szám, 5; ”Super sex-show” (Hirdetés) In: Dunántúli Napló, 1970-06-03 / 128. szám, 7.

Pilkhoffer Mónika: Bányászat és építészet Pécsett a 19-20. században. Pécsi Bányásztörténeti Alapítvány, Pécs, 2008. 

Várostörténeti Múzeum - Képtár

A fenti ismertető után szerettünk volna néhány újabb darabot illeszteni a mozaikba, amelyhez a pécsi Várostörténeti Múzeum nyújtott segédkezet. A rendelkezésre álló hatalmas adatállományból az Olympia vonatkozásában elsősorban a különböző meghívók érdekeltek. A forrásokat összevetettük azon hirdetésekkel és információkkal, amelyeket Dunántúli Naplóban közöltek, s sikerült olyat találni, amely valamely számában megjelent.

Az alábbi beszkennelt dokumentumok tehát, mind a pécsi Várostörténeti Múzeum adattárát képezik.

A továbbiakban

pedig a történelmi áttekintőhöz, illetve a cikkekhez felhasznált sajtótermékeket közöljük, amelyek a Dunántúli Napló 1960 és 1975 között megjelent számaiban találhatóak.

Az adatbázis, amelyből kutattunk, illetve a Dunántúli Napló további számai digitalizált formában az alábbi linken érhetők el.